Wágner Kert Wágner Kert Kertészeti Áruda

Kerti hortenzia kék

5.400 Ft

Közepesen magas, bokrosodó növekedésű évelő növény, mely levélzetével, valamint hangsúlyos gömb alakú virágaival díszít. A lombozatát alkotó levelek közép zöld színűek, kerekded formájúak. Különféle színváltozatokban előforduló, rózsaszín, fehér, világoszöld, lila és néha kék színben játszó virágai a nyár első felétől nyílnak. Mutatós virágai miatt, kiváló szoliter növény, de nevelhetünk belőle természetes hatású, laza sövényt is a tövek egymás mellé ültetésével. A kerti hortenzia ültetési helyéül félárnyékos helyet célszerű választani, a tűző napot, kánikulát rosszul viseli. Leginkább a savanyú talajokat kedveli, valamint fontos, hogy földje mindig legyen kissé nedves. Célszerű az öntözéshez esővizet használni, ugyanis a hortenzia kifejezetten kedveli a lágy vizet. A téli fagyok ellen talajtakarással kell védeni a növényt, tavasszal pedig érdemes kicsit visszavágni, ezzel dúsabb virágzást érhetünk el.

Termék ismertető:

Termékismertető

Jó tudni!

Képek-eltérések:

A növények feltüntetett képei illusztrációk. Mivel minden növény más és más ezért előfordulhatnak minimális eltérések a képeken szereplő növények és az átvett növények között. (Pl.: színárnyalat, ágelrendezés, stb.)

Növények szállítása:

Minden megrendelt növényt egyesével, a lehető legkörültekintőbben, biztonságosan csomagolunk, azonban a szállítás során még ennek ellenére is bekövetkezhetnek apróbb sérülések, kismértékű levél- vagy virághullás.  
Élő áruról lévén szó, kérjük kézbesítést követően a lehető leghamarabb bontsák azt ki. 

Ápolás:

Abban az esetben, ha a megrendelt növény a szállítást követően nem megfelelően kerül gondozásra és ebből kifolyólag károsodik, elpusztul, felelősséget sajnos nem tudunk vállalni.

Vásárlástól való elállás élő növény vásárlása esetén:

Az általános 14 napos elállás lehetősége élő növényekre nem vonatkozik. Vásárlástól való elállásra, visszaküldésre nincs lehetőség. (17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 5c pontja)

 

Kérjük fentiek figyelembevételét növény rendelése során!

További Évelők