
A növény egy felálló szárú gyorsan növekvő cserje vagy félcserje. A kerti orgonának csak távoli rokona, mely egy év alatt másfél-két métert is növekedhet. Népszerűségét bugás virágainak köszönheti, mert akkor kezd virágozni, amikor már a többi cserje virágzása elmúlik. A virágzás eltarthat júliustól októberig is, dús bokorrá fejlődve pillangó csalogatóvá válva. A nyári orgona viszonylag egyszerűen nevelhető, több fajtáját összeültetve, de egyediként is látványos kertet varázsolhatunk telepítésével. A növény talajban nem válogat, bármilyen talaj megfelel ültetéséhez, de helyét úgy válasszuk meg, hogy napközben napfény érje, mivel meleg és fényigényes növény. Jól alkalmazkodik környezetéhez, kártevői szinte nincsenek. Az erős fagyok esetlegesen árthatnak a növény vesszőinek, fagykár esetén kényszerülhetünk arra, hogy tövéig vissza kell vágni. (Nem kell megijedni, a növény újrahajt). Mivel a nyári orgona minden évben csak az új hatásokon virágzik, ezért fontos, hogy a metszését szakszerűen végezzük. Nem hanyagolható egy évben sem a növény metszése, mert ha nem történik meg, elmarad a virágzás. Tavasszal a fagyveszély elmúlása után kell elkezdeni a hajtások visszavágását. Először el kell távolítani az előző évi virágokat és esetlegesen beteg, elfagyott ágakat. Erre azért van szükség, hogy a növény tudjon új hajtásokat hozni, ahol majd a virágok megjelennek. Ha nem gondoskodunk megfelelő metszésről, a növényünk elöregedik.
Jó tudni!
Képek-eltérések:
A növények feltüntetett képei illusztrációk. Mivel minden növény más és más ezért előfordulhatnak minimális eltérések a képeken szereplő növények és az átvett növények között. (Pl.: színárnyalat, ágelrendezés, stb.)
Növények szállítása:
Minden megrendelt növényt egyesével, a lehető legkörültekintőbben, biztonságosan csomagolunk, azonban a szállítás során még ennek ellenére is bekövetkezhetnek apróbb sérülések, kismértékű levél- vagy virághullás.
Élő áruról lévén szó, kérjük kézbesítést követően a lehető leghamarabb bontsák azt ki.
Ápolás:
Abban az esetben, ha a megrendelt növény a szállítást követően nem megfelelően kerül gondozásra és ebből kifolyólag károsodik, elpusztul, felelősséget sajnos nem tudunk vállalni.
Vásárlástól való elállás élő növény vásárlása esetén:
Az általános 14 napos elállás lehetősége élő növényekre nem vonatkozik. Vásárlástól való elállásra, visszaküldésre nincs lehetőség. (17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 5c pontja)
Kérjük fentiek figyelembevételét növény rendelése során!
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK