
A tarkalevelű zöld juhar egyik leggyakrabban forgalmazott változata, különleges levélzetével díszítő lombhullató fa. A növény levélzetét páratlanul szárnyalt, keresztben átellenes levelek alkotják. A levelek színe fehér és zöld, fiatal korukban rózsaszínes árnyalatúak, ősszel sárgára színeződnek. Tavaszi virágzása nem túl látványos. Később kifejlődő ikerlependék termései krémfehérek. A tarkalevelű zöld juhar napos, világos vagy félárnyékos helyen, üde, mindig kissé nyirkos talajban fejlődik legszebben. Fája nem túl erős ezért a hó, valamint az erős szél kárt tehet benne. Metszeni nem szükséges, elég csak a beteg és elhalt hajtásokat eltávolítani.
Jó tudni!
Képek-eltérések:
A növények feltüntetett képei illusztrációk. Mivel minden növény más és más ezért előfordulhatnak minimális eltérések a képeken szereplő növények és az átvett növények között. (Pl.: színárnyalat, ágelrendezés, stb.)
Növények szállítása:
Minden megrendelt növényt egyesével, a lehető legkörültekintőbben, biztonságosan csomagolunk, azonban a szállítás során még ennek ellenére is bekövetkezhetnek apróbb sérülések, kismértékű levél- vagy virághullás.
Élő áruról lévén szó, kérjük kézbesítést követően a lehető leghamarabb bontsák azt ki.
Ápolás:
Abban az esetben, ha a megrendelt növény a szállítást követően nem megfelelően kerül gondozásra és ebből kifolyólag károsodik, elpusztul, felelősséget sajnos nem tudunk vállalni.
Vásárlástól való elállás élő növény vásárlása esetén:
Az általános 14 napos elállás lehetősége élő növényekre nem vonatkozik. Vásárlástól való elállásra, visszaküldésre nincs lehetőség. (17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 5c pontja)
Kérjük fentiek figyelembevételét növény rendelése során!
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK
KIEMELT TERMÉK